Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

MXFoto Watts Magazin | 2024-03-28

Scroll to top

Top

No Comments

AMTS 2018 – Hungexpo

AMTS 2018 – Hungexpo

Mint 2006 óta minden tavasszal, idén is hazánk legnagyobb autós kiállítása és show-ja, az Automobil és Tuning Show (AMTS) nyitotta meg a szezont, ami – a tavaszinak éppen nem mondható időjárás ellenére – hatalmas sikerrel zárt.
Az idén is 100% autós rendezvényként bemutatkozó benzingőzös hétvége öt pavilont és hatalmas kültéri területet töltött meg élménnyel, immáron több, mint 100.000 m2-en. A hatalmas évkezdő járműfiesztára több, mint 54.000-en voltak kíváncsiak a nyitva tartás három napja alatt: nem csak a pavilonok, de a kültéri helyszínek is csordultig teltek, mind kiállított autókkal, mind látogatókkal. A szombati napon érkező tömeghez hasonlót pedig az AMTS fennállása óta nem látott még a Hungexpo!

A Simon Motorsport szélesített Ford Mustang GT-je Európában az AMTS-en mutatkozott be először, tavaly még Dubai-ban fotózták a Miss Tuning naptár egyik autójaként
A hatalmas érdeklődés pedig idén sem volt véletlen. A pazar kiállított gépek sokszínű felhozatala mellett, az AMTS évről-évre több élményt kínál látogatóinak, melyek között – korosztálytól függetlenül – a család minden tagja megtalálja a számítását. Csaknem 250 önálló kiállító felhozatalában több, mint 1.500 járművetcsodálhattak meg a látogatók, egyetlen belépőjegy áráért pedig ezúttal is tíz, önmagában is teljes értékű rendezvény volt kint megtekinthető.
Hasonlóan az elmúlt évhez, az új autós tematika ismét önállóan, a “G” pavilonban került megrendezésre. Az AMTS-en évek óta megszokott autóimportőrök, márkaképviseletek kiállításán idén összesen 23 márka legújabb modelljeiből válogathattak az érdeklődők. A márkastandok mellett három tematikus zóna is várta az autóvásárlás előtt álló látogatókat. A tavalyihoz képest jócskán kibővített területen, immáron a pickup kategóriával is kiegészülve mutatkozott be a sport- és szabaidőautókat felvonultató SUV kiállítás, új tematikaként pedig a Gyári Csúcsragadozók kiállítás debütált, ahol az egyes márkák legdrágább, sport- és luxusmodelljei közül válogathatott a nagyérdemű.

Idén 23 autómárka vonult fel saját importőri standon, vagy a tematikus zónákban az AMTS új autós részlegében
Az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft-vel szoros partnerségben, a tavalyihoz képest szintén jócskán kibővített területen folytatódott a rendezvény elektromos autós tárlata, az EV-GreenTech. A “G” pavilonban berendezett,reprezentatív szakkiállításon az elektromos és plug-in hibrid modellek bemutatkozása mellett, az AMTS idegenvezetést nyújtott a környezettudatos autózás világába és egészen az 1800-as évektől, azaz a kezdetektől vezette végig a látogatót az elektromobilitás történetén. A fókuszban azonban nem kifejezetten a technikai részletek álltak, sokkal inkább a szórakozás és az élményeken keresztüli közvetlen megtapasztalás. Ennek érdekében rengeteg elektromobilitáshoz kapcsolódó interaktív programra került sor, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Citroen Jumper “retrósító” szett a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon
A szalonautók világához (is) szorosan kapcsolódva, az Autós Nagykoalíció a múltat, a jelent és a jövőt mutatta be a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállításon, amely immár 6. alkalommal kalauzolta végig az érdeklődőket az autóipar évszázados – magyar vonatkozású – történelmén. A szervezet elnöke, Knezsik István által megálmodott, a hazai járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző tárlat ismét vadonatúj installáción keresztül tette kézzel foghatóvá azokat az innovatív eszközöket és járműveket, melyeket a magyarság adott a világ mobilitásának, ezúttal már nem csak a földi, de a vízi- és a légiközlekedést is érintve.

Az AMTS megnyitója: Szőke László és Nokta Balázs (szervezők), Knezsik István (ANK, elnök) és Dr. Homolya Róbert (NFM, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár)
A kiállítás központi eseménye pénteken, a kora délutáni órákban kezdődött, ahol a hivatalos megnyitót követően egy 90 perces élő show-ban álltak a nagyérdemű elé a kiállított járművek tervezői és képviselői. A meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolták, hogy a tematikus kiállítás mottója – miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére – nem csak egy frázis. Magát a rendezvényt Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg.

Az AMTS amerikai sztárvendége, a legendás autóépítő, John D’Agostino.
Felsorolni is nehéz lenne, hogy hazai autós celebritások, versenyzők és médiaszemélyiségek közül hányan tették tiszteletüket odakint, azonban nem csak hazánk, de a nemzetközi autós élet nagyjaival is összefuthattak a látogatók az AMTS-en. A rendezvény amerikai sztárvendége, a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője John D’Agostino volt, aki ismét remekül érezte magát Budapesten és a legjobb autóshow-k között említette az AMTS-t. Ígérete szerint jövőre már egy saját, egyedülálló építéssel tér vissza Budapestre, ami még soha nem járt Európában.

A nemzetközi szcéna egyik gyöngyszeme, az ETS-t is megjárt Alfa Romeo 147 Olaszországból érkezett hazánkba
Az AMTS magját jelentő Carstyling.hu Tuning Show hihetetlen gépeket látott vendégül szerte Európából, sőt, még a kontinens határain túlról is. Habár már a tavalyi, végtelenül színes nemzetközi felhozatal is sokkal erősebb volt, mint ami valaha megfordult hazánkban a show 2006-os kezdete óta, idén ezt is sikerült felülmúlni. Jól bizonyítja mindezt, hogy a rendezvény mára már nem csak itthon számít az ország legnagyobb tuning showjának, de a nemzetközi szcéna is a szezon egyik kiemelt zarándokhelyeként tartja számon.
A legszebb gyöngyszemeket idén is a németek hozták a helyszínre. Kontinesünk legrangosabb szépségversenye, az European Tuning Showdown mezőnyéből érkezett tíz makulátlan építés mellett idén a Sourkrauts, valamint a SONAX showautóiból is csaknem tucatnyi mutatkozott be a csapatok standján. Parádés építéseket hozott a helyszínre szlovákiai partnerünk, az AMTS.sk csapata, de gyönyörű tuning gépekkel érkeztek a lengyel, cseh, osztrák és olasz klubok is. Az idei legtávolabbi vendégünk pedig egyenesen Dubai-ból érkezett: a Simon Motorsport európai kiállításokon még sehol nem látható, brutálisan kiszélesített Ford Mustang GT-jét rengetegen várták a rendezvényen.

Hazánkban először volt megtekinthető a neves TOFU Garage két Rocket Bunny szettel szerelt járműve
Összesen 15 európai ország tuning autói vonultak fel az idei AMTS-en, az autók minőségét pedig jól fémjelzi az Essen Motor Show-ról meghívott vendégbíránk, Sven Shulz, valamint European Tuning Showdown főbírája, Sebastian Kaesler véleménye, akik szerint az igazán komoly építések száma ismét látványosan emelkedett már a tavalyi remek felhozatalhoz képest is, hazai és nemzetközi szcéna tekintetében egyaránt.

A Rieger Tuning Audi R8 demóautója először járt hazánkban a márka importőre, a Tuning World Kft. jóvoltából
Látványos standok, installációk és demóautók terén kitettek magukért tuning és hifi kiállító cégeink is, az “A” pavilon idén már vitathatatlanul egy nagy, nemzetközi kiállítás színvonalát hozta. A legnagyobb standot ismét hazánk egyik legrégebbi tuning cége, az RS-Tuning Hungary rakta össze, német partnerével, a TA-Technics-szel közösen, külföldről hozott látványos installáció, valamint gyönyörű új építések kíséretében.
A show legkülönlegesebb demóautóit az AMTS új partnere, az Abroncs Kereskedőház mutatta be. Standjukon – a Toyo Tires égisze alatt – hazánkban első ízben voltak megtekinthetők a neves japán Rocket Bunnyszélesítőszettjeivel szerelt autók, melyeket a Tofugarage csapata hozott a helyszínre.

A Hififutár idehaza még nem látott Hertz demóautója a közönség egyik kedvence volt
Régi visszatérőként, a szegedi Tuning World (az egykori BG Tuning) is újra kiállított a rendezvényen, méghozzá nem is akárhogyan: a Rieger Tuning hazai importőreként a márka három eredeti demóautóját is elhozták hozzánk, velük együtt pedig a neves német cég vezetője személyesen is az AMTS vendége volt!
Hosszasan lehetne még sorolni a partnereket a UNIX – A.Z. Meisterteile itt először bemutatkozó kiállítási kamionjától kezdve a mindig nemzetközi színvonalon kiállító OCT Tuning / Vossen Wheels Hungary csapatán keresztül a Hififutár standján kiállított döbbenetes, “rúdtáncos” pickup demóautóig, kiállítóink egytől-egyig a maximumot hozták, megjelenés terén is.

Egy kis tuning a “G” Pavilonból: a Tune it! Safe! Golf 400R demóautóját a Volkswagen hozta a kiállításra
Aki kifejezetten az idősebb autókért érkezett, bőséggel talált magának élményanyagot, hiszen immáron ötödik éve, teljesen különálló tematikaként mutatott be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében. A több, mint 200 szebbnél-szebb – többségükben muzeális minősítéssel rendelkező – járművet felsorakoztató tárlat idén is az “F” pavilonban került megrendezésre, a hatalmas túljelentkezés miatt azonban még a “G” csarnokba is jutott jó néhány patinás veteránautó.
A tavalyihoz évhez képest teljesen megújult, színvonalban is hihetetlen gépeket bemutató felhozatal különlegességeinek sorát az idén 70 éves Porsche 356, valamint a Cirtoen 2CV, azaz a “Kacsa” évfordulója alkalmából berendezett stand nyitotta. Mellettük a “Bella Italia”, azaz a Gyönyörű Olaszország szellemében kialakított zóna kínált egy jó adag olaszos életérzést, olyan közkedvelt típusokkal, mint az Iso Grifo, Iso Rivolta, Alfa Romeo, Maserati Mistral, valamint több Fiat és Ferrari típus.

Több, mint 100 éves Ford T Modell a Classic Automobil Show-t szervező MAVAMSZ standján
Új színt a használati funkcióra átalakított veterán járművek hozak majd a szocializmus kínálatából, továbbá a stílusok találkozásában sem volt hiány: Volkswagen és különböző amerikai autók mutatkoztak be hotrod stílusban építve, minden egyes típus mellett egy eredeti modellel, muzeális állapotban! A MAVAMSZ tagszervezetei mellett pedig kint volt továbbá a Veterán Autó és Motor, valamint a Retro Mobil szerkesztősége, valamint a Közlekedési Múzeum és a Postamúzeum is, egy-egy járművel.
Az “F” pavilon újdonsága volt idén az először megrendezésre kerülő ’50 Brothers Hot Rod Show is. A Show For Real Cruisers névre hallgató rendezvény az itthon még kevésbé ismert hot rod és custom autó kultúrát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A kiállításra valódi „krúzerek” hozták el autóikat, szerte Európából: a ’50 Brothers olasz testvérklubjának tagjai például majd 800 km-ről érkeztek „lábon” 90 éves coupe-ikkal, roadster-eikkel, rajtuk kívül pedig még osztrák, horvát és magyar építők felismerhetetlenségig átalakított veterán izomautói mutatkoztak be, pin-up lányok, tetoválószalonok és látványos installáció társaságában.

Osztrák krúzer a ’50 Brothers Hot Rod Show-ján az “F” pavilonban
Az AMTS versenysportos vonalát immáron hatodik éve képviselő Gymkhanát idén igazi tempós, gumifüstös drift versenyek váltották fel. Az “A” pavilon mellett kialakított, a tavalyinál jóval hosszabb nyomvonalú, a kanyarokban betonfalakkal határolt arénában két vadonatúj, idehaza még soha nem látott versenyág mutatkozott be a lóerőkre és adrenalinra éhes közönségnek!
A szombati napon DriftShifters, vasárnap pedig Parking Battle Drift keretei között mérhették össze tudásukat Magyarországon először hazánk, valamint a környező országok legrátermettebb pilótái. A remek hangulatban zajló, rendkívül látványos programok minden eddiginél népszerűbbek voltak a látogatók körében, a lelátók, valamint a pálya melletti területek mindhárom napon folyamatosan tömve voltak.

A két vadonatúj drift versenyt, valamint a showműsorokat hihetetlen tömeg kísérte figyelemmel mindhárom napon
A show azonban nem merült ki magában a versenyben: a hétvége alatt összesen három alkalommal, betanult koreográfia szerint lebonyolított, színes füstös drift bemutatók szakították meg a versenyt a Markom Racing Team prezentálásában, valamint természetesen mindhárom nap nyílt lehetőség drift taxizásra is.
A kültéri programok további újításaként, vitathatatlanul az idei AMTS egyik legérdekesebb színfoltját hozta a helyszínre a rendezvény legfrissebb tematikája, a Hungary Off-Road Show, ahol hazánkban első alkalommal került megrendezésre hivatalosan, magyarok által átalakított és épített terepjáró autók széleskörű kiállítása, illetve épített pályán történő bemutatása.

Az AMTS vadonatúj tematikája, az Off-Road Show is tömegeket vonzott
Az „A” pavilon mellett kialakított parkolóban és terepen több, mint 100 terepjáró-különlegességet tekinthettek meg, illetve próbálhattak ki utasként a látogatók, a sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig.
A programok színterét egy több-tízéves tapasztalattal rendelkező, profi versenyzők instrukciói által épített demó offroad-pálya jelentette, amelyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögtek az ország minden tájáról érkezett terepjárművek. Mindemellett, a hétvége során nyolc alkalommal került sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóztak, egy látványos triál pályán.

A Miss AMTS idei királynője, Koncz Patrícia az aktuális Miss Tuning, Vanessa Schmitt társaságában (elöl)
Az AMTS évek óta a legnépesebb hoszteszgárdával dolgozik hazai autós rendezvények terén, a habot a tortán azonban idén is a Miss Fitness AMTS szépségverseny jelentette. A verseny tíz döntős hölgye napi három alkalommal mutatkozott be a rendezvény Nagyszínpadán, a MissQ értékes díjai mellett azonban a nemzetközi döntőbe jutás volt a cél, melyre a Tuning World Bodensee keretei között kerül majd sor. Idei királynőnk Koncz Patrícia lett, aki május közepén velünk utazik majd Friedrichshafenbe, ahol a Miss Tuning döntőseivel mérheti össze a bájait. Az AMTS királynőjének és két udvarhölgyének személyesen az aktuális Miss Tuning, Vanessa Schmitt adta át a díjakat, aki szintén a rendezvény kiemelt vendége volt.

A Carstyling Dolls látványos showműsorai alatt folyamatos volt a tömeg a Nagyszínpad előtt
A Nagyszínpad, a Drift Aréna és az Off-Road zóna mellett, számos helyszínen gyakorlatilag folyamatos programok várták a látogatókat egész hétvégén, a rendezvényen lehetetlen volt akár egy percre is unatkozni. Az “A” pavilonban a SONAX medencéje, a Hififutár, a SQUAD és még számos kiállító standja kelt rendszeresen életre, a “G” pavilonban pedig számos sajtótájékoztatóra, valamint előadásra került sor, utóbbiak főként az elektromos autózás témakörében. Az autóhifiseket a “C” pavilon mellett lebonyolított Patricar Hangnyomás Bajnokság várta szombaton, a két hétvégi napon pedig a kültér is megtelt tuning autókkal, a Carstyling.hu évkezdő találkozójának keretei között.

Soha nem volt még ennyi gyermekprogram az AMTS-en. A képen a Használtautó standja
Az AMTS kiemelten gondolt a legkisebb látogatóira is. Soha ennyi gyermekprogram nem várta még a családdal érkezőket, mint idén, a rengeteg játék többségével pedig a szórakozás mellett még tanulhattak is a kicsik. Az interaktív programok főtámogatója idén is a Generali, valamint a Közlekedik a Család volt, több száz négyzetméteres élményparkot raktak össze a gyermekeknek, ahol játszva ismerkedhetnek meg a KRESZ, valamint a biztonságos közlekedés szabályaival.
Az AMTS idei nyereményautója, az Audi TT Coupe
Nem utolsósorban pedig, az elmúlt öt évhez hasonlóan idén újra egy autó – ezúttal egy Audi TT Coupé – volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet idén már a rendezvény előtt, a WestEnd City Centerben építettünk át néhány nap leforgása alatt, mindenki szeme láttára. Az apropó azonban nem csak a nyereményjáték volt: az autó – szokás szerint – 100%-ig hivatalos, forgalmi engedélybe bejegyezhető módosításokat kapott, egyfajta iránymutatásként a biztonságos és legális tuning témaköre felé.
A játékban bárki részt vehetett, aki teljes árú felnőtt belépőjegyet, vagy családi jegyet vásárolt az AMTS-re, a sorsolásra pedig a show harmadik napjának délutánján került sor, a Carstyling.hu Nagyszínpadon.
A sorsolás pillanata
A sorsolást rengetegen kísérték figyelemmel a helyszínen. A nyertes szelvényt közjegyző jelenlétében, az idei Miss AMTS friss nyertese, Koncz Patrícia húzta ki a dobozból, a szerencse pedig idén egy úrnak, Tóth-Czifra Gábornak kedvezett!
Az AMTS fődíjának idei nyertese, Tóth-Czifra Gábor (középen)
Hosszasan sorolhatnánk még, mennyi érdekesség és különleges látnivaló várta a látogatókat az idei szezonnyitó autós hétvégén a Hungexpón, erről már bőségesen találni anyagot a rendezvényre regisztrált több, mint 200 hazai és külföldi médiumnak köszönhetően. A show jövőre is megrendezésre kerül, aki pedig azt gondolná, hogy az itt látottakat nincs már hová fokozni, az jobb, ha időben felkészül 🙂 Találkozunk 2019-ben!

Sonax autómosás

Sonax autómosás

További galéria az mxfoto.hu Facebook oldalán!

Access Token not set. You can generate Access Tokens for your Page or Profile on fb.srizon.com. After generating the access token, insert it on the backend

Submit a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .