Hónap: 2014. augusztus
-

-

MXGP – Lommel
Első futam: A Holeshot-ot Nagl vitte, de Cairoli már a második kanyarban vezette a mezőnyt. Strijbos hat perccel a rajt után már támadta Cairolit, és egy hullámsornál meg is előzte. Harmadik helyen Horebbek és Nagl párbajoztak. Paulin egy hatalmas ugrással megelőzte Ken de Dycker-t, majd Nagl-t is. Tíz perc után még mindig jó kis csaták…
-

Lommel – MX2
Első futam: Izgalmas start, hisz az 5mp-es táblánál még Anstie a motorját próbálta indítani, de az utolsó másodpercben elindult és hihetetlen módon még a Holeshot-ot is megszerezte. A második helyért Jonass és Ferrandis küzdtek. majd Ferrandis, Tixier, Febvre és Coldenhof is megelőzték Jonass-t. A futam közben viszont Ferrandis és Tixier többször is helyet cseréltek, miközben…
-

Lommel – EMX300
Az utolsó fordulójához érkezett az EMX300 mezőnye. Sikere messze elmaradt mint ahogyan a szezon elején várta mindenki, de ez a maréknyi ember élvezetes meccsekkel szórakoztatta a közönséget. Belgiumba az olasz Bernardini, mint a 300 kategória Európa Bajnok várományosa, már 43 pontos előnnyel érkezett. Honfitársa Maddii csak nagyon nagy szerencsével pályázhatott a bajnoki címre, az angol Gregory…
-

Lommel – MXGP kvalifikáció
MXGP kvalifikáció: A kvalifikációs futam feléig Strijbos vezetett, de várhatóan Cairoli ezt nem hagyta annyiban, és nyert. Második helyre az élbolyon átmenetelő Horebeek érkezett Strijbos elé. Németh Kornél az utolsó helyen végzett. MXGP Kvalifikáció (első tíz): 1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 23:48.175; 2. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:03.426; 3. Kevin Strijbos (BEL, Suzuki), +0:04.833; 4.…
-

MOFÉM Underworld Kupa
Bringaverseny a kőbányai barlangrendszerben Augusztus 9-én, szombaton kerül megrendezésre ötödik alkalommal hazánk egyik legkülönlegesebb kerékpárversenye, a MOFÉM Underworld Kupa, amely a kőbánya alatt található pincerendszer mélyére kalauzolja le az érdeklődőket. A föld alatti bringaverseny helyszíne világviszonylatban is egyedülállónak számít. A kőbányai alatt húzódó járatokról legelőször IV. Béla magyar király 1244-ben kelt oklevelében tesznek említést. A pincejáratok a valamikori…