MX2 – Maggiora Motocross GP
Maggiora a meglepetések versenye MX2-ben.
Már a kvalifikáció is szállított izgalmat bőven, majd az első futammal folytatódtak a meglepetések.
Tonkov ismét elhozva a rajtot úgy tűnt hogy csak a hátát fogja mutatni a mezőnynek, ám az izgalmak hevében hibázott és már is Butron állhatott az élre. Közben Herlings is beérve az élbojt egy körön belül az élre állt. a második helyért egész az utolsó pillanatig folyt a küzdelem Tonkov és Butron között, melynek nagy vesztese Tonkov lett, aki a cél ugró előtti kanyarban hibázott és csak a cél mellé esett be. Így a harmadik hely Jake Nicholls ölébe hullt.
A második futamban ismét Tonkov rajtolt jól, majd a harmadik körben Herlings megelőzte. Most viszont az olaszok bíztatására Lupino érkezett Tonkov nyakára. A többszöri támadást Tonkov szépen vissza tudta verni, még a plusz két kört be nem mutatták. Ekkor mintha kifújt volna tonkov, viszonylag könnyen vette át tőle Lupino a második helyet.
A verseny végeredménye (első 10):
1. Jeffrey Herlings (NED, KTM), 50 points; 2. Jose Butron (ESP, KTM), 38 p.;
3. Alessandro Lupino (ITA, Kawasaki), 37 p.; 4. Jordi Tixier (FRA, KTM), 36 p.;
5. Jake Nicholls (GBR, KTM), 33 p.; 6. Christophe Charlier (FRA, Yamaha), 31 p.;
7. Dean Ferris (AUS, Yamaha), 28 p.; 8. Petar Petrov (BUL, Yamaha), 23 p.;
9. Glenn Coldenhoff (NED, KTM), 23 p.; 10. Alexander Tonkov (RUS, Honda), 20 p.;
Submit a Comment